Már régebben is gyanakodtam, amikor Magyarországról a tomtom online útvonaltervezőjét vettem igénybe egy-egy külföldi utunk tervezésekor, hogy vajon komoly-e, hogy a német térkép néhány száz négyzetkilométeres szeletére pillantva, az autópályák sok helyütt visszerekként lüktető sűrű kocsisorokat jeleznek mindenütt. Akkoriban talán egyszer-kétszer kerültünk viszonylag kisebb dugóba, azonban mára világossá vált, hogy az itteni élet (már amennyiben nagyobb távolságokat közlekedik az ember kocsival) szerves része az álló autóban való reménytelen üldögélés, az ősi germán társasjáték, itteni nevén Stau. Olyannyira mindennapjaik részét képezi, hogy nemcsak a pálya feletti kijelzőn szokták bekapcsolni a villogó kocsisort és a figyelmeztető feliratot (mintha nem vennéd észre kábé egy percen belül, hogy mi a helyzet…) hanem fix Stau táblák is előfordulhatnak a leállósáv mellett. Ezeken a táblákon nem érdemes elbambulni, mert váratlanul belerohanhatsz az előtted hirtelen megálló járműbe. Mivel a München-Heidelberg szakaszon csütörtök késő este tapasztalt szám szerint 7 (!) db dugó alkalmat és időt adott a tűnődésre, alaposan végiggondoltam a problémát többféle aspektusból. Gazdasági életük egyik fő mozgatórugója az autóipar, nem véletlenül támogatta a kormány intézkedéseivel ezt a szegmenst a válság után (a kormányzat becslései szerint minden hetedik munkahely az autóiparhoz kötődik (közvetlenül és közvetve). Az itt élő-dolgozó embereknek nem okoz gondot sem a benzin ára, vagy egy gépkocsi megvásárlása/fenntartása sem. (Általában itt 1 liter 95 oktánszámú üzemanyag 1,5 € alatt van, a legszerényebb fizetés 1.000 €. Ha mindenképpen szeretnétek egy aránypárt felállítani, akkor legyen mondjuk az otthoni két mutató kerekítve 400 Ft és 120.000 Ft, tehát ……. de hát erről senkinek nem voltak illúziói azt hiszem.) Ne csodálkozzunk tehát a gépkocsik rendkívüli mennyiségén. Ahogy otthon is megtapasztalhatjuk, sajnos a járművekben itt is csak egy-két ember utazik. Ami itt viszont kellemes tapasztalat, hogy az autópályák nem fizetősek, (szándékosan fogalmaztam így, ingyenesség ugye nincs a világon!) a rengeteg útépítést más –gondolom központi- forrásból finanszírozzák. A közlekedést nemcsak a számos útépítés, hanem néhol a környezetvédelmi vagy zajvédelmi szempontból kikötött sebességkorlátozás is akadályozza. Amikor már nagyon elcsüggedtem az úton, arra gondoltam, hogy az olajkartell keze van a dologban, mert annyira értelmetlennek tűnt ez a lassú döcögés, lépésben való haladás számomra.

Amikor már túl van az ember a dühöngésen, filozofáláson akkor következik az unalomtól való menekülés játékos formában. Többféle többé-kevésbé aktív elfoglaltság akad, ezek közül az egyik leghasznosabb, amikor a magát a helyi utakon jobban kiismerő sofőr a dugóból kihajt egy lejáróra, ahonnét a felhajtó forgalom miatt nemsokára ismét van visszaút. Nos, ravasz honfitársaim már biztosan kitalálták, ezzel a kis trükkel jelentős, akár több száz méteres előnyre tehetünk szert. Kevésbé rutinos, de szórakoztató elfoglaltság még az autó felismerő játék, melynek során az úton felismert sorstársainkat azonosítjuk be az újabb találkozások alkalmával. Jé, itt a KA-KI! Itt az AR-M! (ez utóbbi szegényt jelent és természetesen egy luxus Merci rendszáma volt) De történhet a beazonosítás akár szag vagy hang után is. Ez amúgy nem kis ijedelemre adott okot, amikor már a második dugóban hallottuk a nyiszorgást, mire végül rájöttünk, hogy egy másik autóból jön.

Hát ennyit az autópályákon való dugó effektusról, hamarosan a városon belüli közlekedést értékelem.